Hírek
2016. Február 27. 07:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
A Dal: ma lesz a döntő

Ma eldől, melyik dal és előadó lesz A Dal 2016 nyertese. A döntőnek - amelyet a Duna és a Duna World csatorna élőben közvetít - most először nemzetközi sztárvendége is lesz Alexander Rybak hegedűs-énekes személyében.
A Dal 2016, a közmédia januárban indult zenei dalválasztó showjának eredetileg harminc dalból álló mezőnyéből három elő- és két középdöntő után alakult ki a nyolcas döntő résztvevőinek köre.
Ma A Dal 2016 fináléjába jutott nyolc produkcióból először a négytagú szakmai zsűri pontozással választja ki a négy legjobbat, a végeredményről a tévénézők szavazatai döntenek. A nyolc döntős dal meghallgatása után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adnak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. A pontszámok összesítéséből áll össze a végső fázisba jutó négy előadó és dal kiléte. Rájuk ezt követően a nézők szavazhatnak, a legtöbb voksot kapott versenyző nyeri A Dal 2016-ot és képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Stockholmban. Szavazni A Dal 2016 applikáció segítségével, a verseny honlapján (mediaklikk.hu/adal) vagy sms-ben lehet.
A 25 éves Freddie Pioneer című dalával elő- és középdöntőjét egyaránt megnyerte, akárcsak a 29 esztendős Petruska András, aki a Trouble in My Mind című dalt adja elő szombat este.
A döntőben két magyar nyelvű dal hangzik el: Oláh Gergő a Győz a jó című számmal versenyez, a Parno Graszt pedig a Már nem szédülökkel.
A Kállay Saunders Band dalának címe Who We Are. Ha ez a produkció győzne szombaton, Kállay-Saunders András lenne az első magyar előadó, aki másodszor is képviselhetné az országot az Eurovízión: 2014-ben Koppenhágában a döntőben az 5. helyen végzett Running című dalával.
Szintén a döntőben szerepel Berkes Olivér és Tóth Andi duettje: a általuk előadott Seven Seas című dalt kétszer is a közönség juttatta tovább. Vásáry André a Why-t énekli, a döntőben Mushu nevű formáció pedig az Uncle Tom című szerzeményt adja elő.
A műsor történetében először lesz nemzetközi sztárvendég: a minszki születésű norvég Alexander Rybak nemcsak énekes és hegedűvirtuóz, hanem popsztár is, 2009-ben ugyanis ő nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Lesz egy másik extra produkció is, A Dal tavalyi győztese, Csemer Boglárka is fellép.
A showműsorban veszi át díját A Dal 2016-hoz kapcsolódó akusztikus verseny győztese, a ByThe Way, amely Free to Fly című dalával az online szavazatok 39 százalékát kapta. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában.
A műsorral párhuzamosan a Petőfi Rádió most először hirdetett remixversenyt, amelyet a Victor Strada néven alkotó Gruber Viktor nyert meg, ő Berkes Olivér és Tóth Andi Seven Seas című dalából készített remixet.
Az idei dalválasztó műsor szakmai zsűrijében Zséda többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója; Pierrot zenei producer és előadó; valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója szerepel.
A Dal 2016 műsorvezetője Tatár Csilla és Harsányi Levente.
Az idei magyar válogatóversenybe 372 dalt neveztek, az előzsűri tavaly decemberre szűkítette le a listát 30-ra. Az Eurovíziós Dalfesztivált május 10. és 14. között rendezik Stockholmban, 43 ország képviselője fog indulni, a magyar versenyző a május 10-i első elődöntőben lép színpadra.
Az érdeklődők extra tartalmakat találnak A Dal honlapján, a mediaklikk.hu/adal oldalon, valamint a produkció Facebook oldalán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében