Hírek
2012. Április 29. 19:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Wikipedia, baranyatermeszetbarat.hu
A 125 éve született „bogaras bíró” emlékére túráztak
1887. április 9-én született Gebhardt Antal, akit „bogaras bíróként” is emlegettek kortársai. Jogi karrierje mellett ugyanis vonzotta az élővilág, a bogarak világa. A kutatóra évről évre túrával emlékeznek.
A Pécsen született Dr. Gebhardt Antal (1887-1972) jogi szakvizsgáját megszerezve előbb dombóvári járásbíró lett, majd a járásbíróság elnöke 1948-ig, amikor is a Pécsi Felsőbíróság tanácselnökének nevezték ki. Azonban jogi diplomája mellé bölcsészdoktori oklevelet is szerzett Pécsen 1929-ben a biológia-őslénytan és az állatföldrajz tárgyköréből. 1933-ban az egyetem magántanára lett. Alapítója, majd vezetője volt a Janus Pannonius Múzeum természettudományi osztályának. 1963-ban az MTA doktora lett. Zoológiai kutatásokat végzett a Mecsekben, a Déli-Kárpátokban és a Retyezáton is. Érdekelte a barlangok és források élővilága, ezért kutatta az abaligeti és a mánfai barlangot, és a mecseki források élőlényeit is tanulmányozta.
A dombóvári Delta Turista Egyesület szervezésében - a pécsi Mecsek Egyesület társrendezésében és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága támogatásával - megvalósult évfordulós túra április 14-én reggel startolt el az abaligeti vasútállomásról.
A lenti képre kattintva a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnökétől, Tóth Klárától olvashat részletes túrabeszámolót, és megnézheti további fotóit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

