Hírek
2018. Szeptember 03. 14:51, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
90. születésnapján köszöntötték Erzsi nénit
Újabb szépkorú városlakó töltötte be a 90. életévét. Kovács Gyulánét családjának tagjai mellett a város vezetői is felköszöntötték születésnapja alkalmából.
Jókai utcai otthonában kereste fel augusztus végén Kovács Gyulánét Szabó Loránd polgármester és Molnár Tünde, a választókörzet önkormányzati képviselője. A látogatók természetesen nem mentek üres kézzel vendégségbe, magukkal vitték Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét és virágot is vittek az ünnepeltnek.
Erzsi néni a Somogy megyei Osztopánban született 1928-ban. Szüleivel több településen laktak. Hat osztályt járt az elemi iskolában, négy évfolyamot pedig a polgáriban végzett az apácáknál. Aztán munkába állt és bérszámfejtőként, illetve statisztikusként dolgozott. Közben férjhez ment és megszülettek a gyerekei, Erzsébet, István és végül Klára. Később elvált férjétől és egyedül nevelte csemetéit. Öt unokája és 12 dédunokája van.
Idős kora ellenére hétközben minden napját az Őszikék Otthonban tölti. Kedveli a verseket, legjobban Arany János „Családi kör” című költeményét szereti. Azt már elő is adta nyugdíjas-társainak, akikkel nemrégiben Mágocson és Alsómocsoládon is járt egy-egy - időskorúak részvételével megrendezett - vetélkedőn.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

