Hírek
2018. Június 13. 10:24, szerda |
Helyi
Forrás: Belvárosi Általános Iskola
„Belvárosi könyvmolyok” sikere
A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara által indított Olvass el vetélkedőn a Belvárosi Általános Iskola egyik 4.a osztályos csapata bejutott a verseny döntőjébe.
Olvass el vetélkedő – Kaposvár
A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara által indított Olvass el vetélkedőn a Belvárosi Általános Iskola egyik 4.a osztályos csapata bejutott a verseny döntőjébe.
Szeptemberben több, mint 50 csapat nevezett a megmérettetésre az ország minden pontjáról és a határon túlról is. A második félévre már csak 32 csapat maradt versenyben. A gyerekeknek előzetes feladatként három ifjúsági regényt kellett elolvasniuk. Ezekhez kapcsolódtak a feladatok, melyek nem csak irodalmi jellegűek voltak, hanem a csapatok kreativitását is próbára tették. A nyolc fordulóból álló verseny végén, iskolánk négy csapata az első 10 között végzett. Az 5.a osztályosok felkészítője Bódis Péterné, a 4.a osztályosoké Szabóné Tóth Gabriella volt.
A döntőre június 6-án került sor a Kaposvári Egyetem Könyvtárában, ahol a „Belvárosi könyvmolyok” 3. helyezést értek el. (Csapattagok: Süveges Imola Mária, Kovács Dávid Zalán, Madarász Dominik, Lurcza Krisztián.)

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

