Hírek
2021. November 20. 17:00, szombat | Helyi
100 éve született dr. Takács Lajos néprajzkutató
Az Európában is jegyzett kutató, történész, nyelvész várongi szülőházánál emlékeztek meg születésének 100. évfordulójáról.
A szülőfalu polgármestere, Brunner Dezső és a képviselőtestület szervezésében valósulhatott meg a kis ünnepség.
Vincze Márta képviselő köszöntötte a megjelent vendégeket és rokonokat, leszármazottakat.
Majd Tomisa Ilona PhD. a MTA Néprajztudományi Intézet ny. tudományos főmunkatársa osztotta meg Takács Lajossal kapcsolatos élményeit és munkakapcsolatát. Ő még több éven át dolgozhatott a néprajzkutatóval és elmondta, hogy egy igen nagytudású, szelíd, mindig jókedvű, segítőkész embert ismerhetett meg személyében.

Ezután Bodó Imre ny. agrármérnök, helytörténész emlékezett a nagy néprajzkutatóra. Elmondta, hogy ő személyesen is ismerhette Lajos bácsit. Találkozásaikkor több könyvét is dedikációval látta el. Takács Lajos a „szülőföld szolgájá”-nak tartotta magát. Ő valóban a népét jól ismerő, szelíd, egyszerű ember volt. 1981-ben testvére, Pista bácsi szőlőjénél fogadta a helytörténeti kutatót. A göllei monográfiája néprajzi részét lektorálta.
„Emlékszem, a diófa alatt lévő asztalnál beszélgettünk, talán három alkalommal is találkoztunk. A monográfiához gratulált, amely két kötetben megjelenhetett, még 1987-ben, illetve az agrártörténet 1997-ben” - jegyezte meg Bodó Imre.
Hallatlan nagy fegyelemmel és rendkívüli tudatossággal építkező életpálya szakadt meg Takács Lajos 1985. február 7-én bekövetkezett halálával.

75. születésnapjára emlékezve, Bodó Imre kezdeményezésének köszönhetően, márványtáblát avattak a szülőházánál, éppen 25 esztendeje (november 10.), ugyanezen a napon.

„Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy megismerhettem a nagyszerű szakembert és az Embert, aki készségesen fogadott, segítette munkámat. Példaképemmé vált és neki is köszönhetem, hogy helytörténész lettem”- fejezte be visszaemlékezését a dombóvári helytörténész.
Fekete István Kulturális Egyesület
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

