Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2019. Március 20. 13:18, szerda | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Ovisként is biztonságban

 Ovisként is biztonságban

A Dombóvári Rendőrkapitányság és a Dombó-Csipsz Egyesület közös - a kicsik közlekedésbiztonságra nevelő - programjának soron következő állomását Kaposszekcsőn tartották.

A Dombóvári Rendőrkapitányság és a Dombó-Csipsz Egyesület Közlekedj biztonságosan – gyerekeket közlekedésbiztonságra nevelő – programja tavasszal is folytatódik. A projekt első tavaszi rendezvényét 2019. március 19-én tartották Kaposszekcsőn a helyi óvodában. A nap folyamán a Dombóvári Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója a gyalogosokat érintő KRESZ szabályokat tanította játékos formában a kicsiknek. Az ovisokkal a közlekedési eszközökről, valamint a biztonságról beszélgettek, majd megismerkedhettek néhány közúti jelzőtáblával és annak jelentésével is.

A gyerekek gyakorolhatták az úttesten történő biztonságos áthaladást is. A napot egy zenés feladattal zárták, melynek során az ovisok táncolhattak, azonban amikor a felnőtt piros tárcsát mutatott fel, akkor meg kellett állniuk. A feladat lényege az volt, hogy mozgás közben is figyelni kell arra, mikor kell megállni és mikor lehet továbbhaladni.

A közlekedésbiztonságra nevelő programsorozat keretében a rendőrök és a közreműködők hamarosan visszatérnek Kaposszekcsőre, ahol az ovisok gyakorlatban is megmutathatják azt, amit a biztonságos közlekedésről tanultak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.